• All
  • Kertépítés
  • Térkövezés

Térkövezés – Hidegkút

Egy régi parasztház melletti járda térburkolása volt a feladatunk.

Térkövezés – Csopak

A kertben régi terméskő burkolatot kellett kicserélnünk térkőre.

Kertépítés – Balatonalmádi

A tulajdonos két telket vásárolt meg, az első telekre épült fel a ház, a hátsó telek adta a kert nagyobb részét, de ez lényegesen magasabban fekszik, mint a ház szintje.

Kertépítés – Balatonalmádi

Korábban az építkezés után csak a füvesítés történt meg körben a ház körül, de most már szerették volna a tulajdonosok a kertet is átalakítani.

Kertépítés – Balatonfűzfő

A tulajdonos szerette volna megtartani a kert korábbi vidékies jellegét, így a kertbe több különböző gyümölcsfát ültettünk.

Kertépítés – Balatonalmádi

3 évvel a kertépítés után így néz ki kert.

Kertépítés – Balatonalmádi

A kert terveinek alapját a kertben már meglévő, nagyobb növények adták, melyeket sikerült az építkezés során megóvni.

Kertépítés – Balatonalmádi

Erre a munkánkra vagyunk a legbüszkébbek, miből mit tudunk kihozni.

Kertépítés – Balatonalmádi

A kert Káptalanfüredenen található, mely a sok fáról és így az árnyékos kertekről ismert.

Kertépítés – Balatonalmádi

Egy "kis" kaviccsal is mekkora változást lehet elérni.

Térkövezés – Balatonalmádi

Itt a térkő lerakására kaptunk megbízást, 4 napot vett igénybe.

Térkövezés – Paloznak

Egy korábbi vállalkozó rossz kivitelezése miatt megsüllyedt térkő felszedése és újbóli lerakása volt a feladat, mely azóta is kifogástalan állapotban van.

Térkövezés – Balatonakali

Az Önkormányzattól egy régi temető helyén kialakítandó emlékparkra és a mellette lévő parkoló megépítésére kaptunk megbízást.

Kertépítés – Balatonalmádi

Ebben a kertben a kihívást a rossz minőségű talaj jelentette, néhol vésőgéppel kellett kiszednünk a növények ültetőgödrét.

Kertépítés – Budapest

Balatonalmádi és Budapest közötti távolság miatt reggeltől-estig dolgoztunk, így 4 nap alatt sikerült kialakítanunk ezt a kertet.

Térkövezés – Csopak

Térkövezés – Balatonalmádi

A munka nehezét, de egyben szépségét, az ívek kialakítása adta.

Térkövezés – Balatonalmádi

Egy orvosi rendelő kért fel minket, hogy a rendelő bejáratát és parkolóját burkoljuk le térkővel.

Kertépítés – Paloznak

A füvesítés ebben a kertben is gyepszőnyeggel történt.

Térkövezés – Balatonalmádi

Ebben a munkában a kocsibeálló lejtése és a különböző dőlési szögei jelentettek nagy kihívást.

Térkövezés – Siófok

Itt egy üdülő kocsibeállójának burkolására kaptunk megbízást.

Kertépítés – Balatonalmádi

Számunkra ez a kert testesíti meg a "Nyugalom szigetét".

Térkövezés – Balatonfűzfő

Egy pizzéria kerthelyiségét burkoltuk le térkővel.

Térkövezés – Veszprém

2006-ban kaptunk megbízást a veszprémi Erzsébet Liget térkövezésére, azóta eltelt 8 év és a burkolat még mindig kifogástalan.

Kertépítés – Ajka

A tulajdonos kedvence a ház előtti görög stílusú virágágyás lett, ami néhány kidobásra ítélt kaspó, terméskő és egy kis fantázia segítségével jött létre.